Érdekes esetek

 

Egyik délután unalmas perceimben a tévék csatornáit váltogattam, hátha találok valamilyen jó műsort. Természetesen nem, hiszen mit vár az ember kora délután, amikor semmilyen telenovellák vagy éppen valamilyen kibeszélőshow van műsorra tűzve. Egyik rosszabb, mint a másik. Jobb híján így az egyik kibeszélőshow mellett döntöttem, nem találtam értelmesebb műsort. A témát eléggé érdekesnek találtam, hiszen a "még mindig szeretlek és nem tudlak elfelejteni" című téma volt. Nos a személyek követték egymást, s egyre érdekesebb volt a helyzet. Nem mennék bele, hogy milyen sztorik voltak, azonban maga az alapgondolat nagyon megihletett, ennek kapcsán lejegyeztem pár érdekes eseményt, melyek egytől egyig megtörténtek, valós események. Hogy ki(k)től hallottam, az most mellékes, a történet a lényeg, hiszen akár Veled, velem is megtörténhet.

Adott a szitu. Fiatal huszonéves úriember, történetesen Z. Úr épp végez a tanfolyamával. Sikeres vizsga, biztos munkahely, hamarosan pénz is áll a házhoz. Szóval királyság van a téren. Egy dolog azonban hiányzik a képletből. Nincsen nője. Öreg hiba, de hát sajnos így alakult a helyzet. Saját hibáján kívül, legalábbis ő így vélekszik erről a roppant kínos helyzetről. Sőt, kezd annyira kínossá válni a haverok előtt, hogy már sürgősen kell maga mellé egy nőt kerítenie. Nem gondolkodik sokat a problémán. Nagyon jól tudja, hogy új kapcsolatot nagyon nehéz kialakítania. Nagyon nehéz olyan hölgyeményt találnia, aki egyszerre majdnem minden igényét ki tudja elégítenie. A napok telnek, az idő egyre jobban ketyeg, s nem tudja, mitévő legyen. Bárhogy is jár szórakozóhelyre, nézi a társkeresőket csak nem akar összejönni a dolog. Hirtelen egy nagyon jó gondolat suhan át az agyán. Idáig hogy nem jutott neki eszébe! Hiszen volt neki egy ilyen barátnője, akivel nagyon jól érezte magát. Szép volt és csinos, volt stílusa, az ágyban is jó volt vele, és nem voltak nagy igényei a hölgynek. Hogy - hogy nem gondolt rá! Gyorsan megnézte a telcsijében a számát. Szerencsére megvolt, nincs probléma. Gyorsan írt egy szöveget, csupa általánosságot, és elküldte. Mellékesen reménykedett abban, hátha nem változott meg a leányzó száma. Kénytelen volt, hiszen azóta eltelt öt év, s nem lehet az tudni, ki mikor vált számot, pláne olyankor nem lehet tudni, akivel az ember ritkán tartja a kapcsolatot. Pláne egy megszakadt kapcsolatot. Teltek a percek, amikből órák lettek, de a lány még nem válaszolt. Az az egy biztos volt azonban, hogy a szám még élt. Ebben biztos lehet, de hogy ki olvassa, azt még nem lehet tudni. Türelme rózsát termett, hiszen jött egy üzi, s épp a hölgytől. Kezdeti lelkesedése kissé lelohadt, hiszen nem ilyen választ várt. Tudniillik a másik fél nem ismerte. Tudta, benne van a pakliban, hogy kitörölte a számát. Így gyorsan megírta ki és mi ő. Eme üzenete válaszára már nem sokat kellett várni. A hölgy ugyanis emlékezett rá. Milyen szerencséje van neki! Akkor azon nyomban kérdezte, nem lehetne e szó róla, hogy újra együtt legyenek, hiszen annyi szép közös emlékük van. Miért nem lehetne ugyanott folytatni, ahol egyszer abbahagyták. Bízott abban, hogy tartja őt olyan jó pasinak, hogy visszajöjjön hozzá. Hiszen olyan jól megvoltak. A család is örült, milyen helyes kislányt talált magának. És azt csak ő tudta, milyen jó volt vele lenni. A lány azt mondta, meggondolja a helyzetet. Ő büszke volt magára, hiszen az évek múltán is ilyen hatással volt a lányra. Vissza fog jönni. Hitette el magával. Van Ő olyan pasi, hogy a lányok álmodni se mernek jobbat.
Nem volt szerencséje. Ugyanis a napokból hetek, a hetekből pedig hónapok lettek, de a lány még mindig nem jelentkezett. Jóllehet Z. úr hívta a lányt párszor s kérdezte e témában, de mindig kitért a válaszadás elől. Még egy találkát is olyan nehezen hozott össze vele. De legalább ekkor be tudja neki személyesen bizonyítani, mennyire vonzó pasi lett az elmúlt évek alatt.
A várt találkozás alkalmával beszélgettek mindenféle témáról. Kicsit lazításnak illetve hangulatteremtőnek. Mihelyst látta a kedvező helyzetet, előhozta ismét mi lenne, ha ismét járnának. A lány ekkor vett egy mély levegőt, majd felvilágosította Őt. Ez sajnos lehetetlen kérés, hiszen nem szereti az újramelegített kapcsolatokat. Ugyan volt lehetősége akkor bizonyítani, mikor együtt jártak, azonban a munkája révén minden lehetőséget elpasszolt. Nem hitt a távkapcsolatban, pláne olyanban ami 100 km felett van. Emellett megnőttek a leendő párjával szembeni elvárások, s Z. úr nagyon nem súrolja őket. Ennek kapcsán nagyon lehetetlen dolgot kért tőle. Jobbnak látta személyesen ezeket megmondania, hiszen ez telefonon egészen más beütése lett volna. Jobb így tisztázni. S a lánynak amúgy is van még dolga, ezért ő menne tovább.
S ezzel s mindenkorra kilépett Z. úr életéből. Z. úr nagyon csalódott volt, de bármilyen is jó volt akkor a kapcsolatuk, be kell látnia, hogy ez reménytelen vállalkozás, amit ő elgondolt.


Nem egy olyan helyzetet láttam már, amikor magányos hölgyek vagy urak ülnek a számítógép előtt, s bújják a különböző társkereső oldalakat. Soha nem értettem őket, hiszen ezekre az oldalakra bárki bármit feltehet, bármit mondhat. Igyekszik a legjobbat mutatni magából, a rejtett hibákat, esetleg a titkokat elrejti nagyon szépen az internetes világ elől. Megteheti, úgyse fog senki se után járni.
Nos, eme események főszereplője egy fiatal főiskolás leányzó. Nevezzük nevén: M. kisasszonynak hívják. Nagyon szép s értelmes. Rengeteg haverral, ismerőssel rendelkezik. Jókat tud velük bulizni, csavarogni, szórakozni, mint a mai fiatalok. Vidám főiskolás alatt egy helyzettel nem tudott megbirkózni: nem szedett össze semmilyen pasit, akivel komoly kapcsolatot tudott volna kialakítani. Öreg hiba ez, arról azonban nem szólt a fáma, hogy minden egyes pasiban talált valamilyen jellembeli problémát, ami a későbbiekben biztos, hogy vita tárgya lesz majd. Ő ezekre a megérzésekre mindig adott, hiszen mindig bejöttek. Jóllehet, be volt regisztrálva pár társkereső oldalra, ennek ellenére egyetlenegyszer sem járt nála Ámor nyila. Szomorú is volt emiatt, viszont hitt abban, hogy egyszer el fog jönni az igazi. Nem fehér lovon, ezeket már rég elfelejtette, de tudta, milyen jellemet keressen a másik nem közül.
Órái után nagyrészt az Internet előtt lógott. Nagyon sokat szokott böngészni, levelezni. Az egyik beszélgetős oldalra is regisztrált, poén kedvéért. Haverok mutatták meg neki, s annyira megtetszett neki, hogy szinte minden nap a gép előtt ült. Most is belépett, s míg nem volt beszélgetőtársa, addig letette tálcára s nyugodtan tudott garázdálkodni. Most például pár fent lévő egyed adatlapját nézte meg. Hirtelen különös érzés fogta el, s annyira megtetszett neki, hogy rögtön beszélgetni kezdett vele. Ezt követően a virtualitás segítségével minden nap beszélgettek. Kezdte egyre jobban megismerni, s szeretett volna vele minél hamarabb találkozni vele. Ezt rögtön meg is írta neki. S nem telt bele pár másodperc, s a fiatalember azt válaszolta, hogy most hétvége mennyire felel meg neki. Ő annyira boldog volt erre, szinte madarat lehetett volna vele fogatni.
Rettenetesen várta, mikor fog eljönni hozzá. Sejtette, hogy nem lesz könnyű, hiszen a másik fél az ország másik végén lakik, de még reménykedett, benne, hátha ez nem jelent akadályt. Az azonban komolyabb akadály olt, hogy kemény tizenöt évvel idősebb volt nála. Szüleinek még nem szólt a dologról, hiszen még nem akart semmi bizonytalant mondani, meg tisztában volt azzal, hogy csak elleneznék ezt a kapcsolatot. Így titokban találkozott a pasival, aki egy az egyben meghódította akkor a szívét. Csodálatos két napot töltöttek együtt. Szárnyalt a szerelemtől s alig várta, hogy mikor fognak legközelebb találkozni. Sajnos elkövette azt a súlyos hibát, hogy nem konkretizálta le, ki milyen kapcsolatot szeretne. Naivan erre még nem gondolt, nyugodt szívvel zárta be a szívébe. Álmokat dédelgetett, tervezett. Úgy érezte, végre van értelme létezni. s ennek szellemében várta a következő találkozást. Erre azonban várnia kellett. De addig benne volt a kétségbeesés, a vágyakozás, a bizonytalanság. S nem tudta mire vélni, miért nem tudja a szeretett férfit elérni. Telefont csak ritkán vette fel. Egyszer se hívta vissza, az smsekre pedig egyáltalán nem válaszolt. Mikor nagy nehezen felvette, akkor is csak semleges témákról beszélgettek. Reménykedett abban, hogy a férfi végre azt mondja: találkozzunk. Csak egy szavába került volna s ő azonnal repült volna hozzá. De nem tette. Sose mondta neki: szeretlek. Fájt neki a helyzet, de tehetetlennek érezte magát. Mintegy háromnegyed évnek kellett eltelnie, hogy újra találkozzanak. E öröm hatására mintegy elfelejtette addigi bánatát, s örült, hogy láthatja. De e találkozásból se volt sok köszönet. A férfi ugyanis irt egy regényt, ami a férfi bánatát mutatta be egy nagyon szép szerelmi történetben. A történet elolvasása után esett le M. kisasszonynak, tulajdonképpen ő csak egyetlenegy éjszakára kellett a pasinak. Egy újabb trófea volt számára, ő pedig naivan szerelmes lett belé. E mélységes csalódás hatására a férfit azonnal elhagyta, s soha többé nem kereste, sértett büszkesége még nem talált megnyugvást. Igaz, a fájdalom enyhült, a sebek begyógyultak, de a kellemetlen emlék megmaradt.

Talán gyakoribb eset az, ami S. Kisasszonnyal esett meg. Találkozás egy férfival, akivel jóllehet tudja, csak alkalmi kapcsolatnak indul s semmilyen érzelmi alapot nem visznek bele. Az ok nagyon egyszerű: mind a ketten nagyon sokat csalódtak már, s nem szeretnének jelenleg még egyet. Emellett sokkal kényelmesebb is eme állapot, hiszen semmilyen elkötelezettségük nincs a másik irányában. Jóllehet szinte minden héten meglátogatták egymást, dumáltak, kényeztették a másikat. Szóval nyugodtan rájuk lehet mondani külső szemmel, hogy együtt járnak. Holott a valóság közel nem ezt mutatta. Azonban ennek megvolt a maga oka is. Nem szerették volna kettejük mélyebb, valódi viszonyát nagydobra verni. Ahhoz sem volt senkinek semmi köze, hogy abban állapodtak meg, hogy addig tart ez a viszony, míg valaki nem talál magának párt. S. kisasszony maximálisan elégedett volt ezzel a nagyon kényelmes, boldog s nyugodt helyzettel, s nem keresett senkit se magának. Biztos volt benne, hogy egyhamar úgyse fog valamelyikük találni egy komolyabb, érzelmekben gazdag kapcsolatot. Jóllehet, megnézte a választékot, de egyelőre nem választott magának, hiszen egyik sem felelt meg az elvárásainak. Emellett azonban a lelki békéje egyensúlyban marad, hiszen maga mellett tudhatott egy pasit.
Közel fél évet voltak együtt, azalatt a másikat rendesen megismerték. Ki mit ért el eddig, mivel szereti legjobban eltölteni a szabad idejét. Nagyon megszerette S kisasszony a férfit, de nem lett bele szerelmes. Ugyan tudta, bármikor "elvesztheti", de boldog volt, hiszen akkor is fognak találkozni, de akkor már csak szigorúan, mint barátok.
Ez a végzetes pillanat, mint ahogy az lenni szokott, eljött. S. kisasszony ugyan nem örült ennek, de be kellett tartania a játékszabályokat. Szomorkásan, de emelt fejjel engedte el a férfit. Büszke volt arra, hogy mint szeretőt elvesztette, de legalább egy értékes barátra lelt, akihez bármikor fordulhat, ha bármilyen segítségre van szüksége. Egyetlen emlék őrzi a férfi jelenlétét. Egy könyv, amit neki adott ajándékba. Ha arra ránéz, egyből eszébe jutnak a kellemesen eltöltött hónapok. S mindig mosolyog, ha rá gondol.


 

Érdekes esetek hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső

 

 

 

 

Belépés
0.012 mp