Szép történetek

Volt egyszer egy csoport béka...

 

... akik versenyezni akartak.
Egy nagyon magas toronyba akartak feljutni.

Sok néző gyűlt össze, hogy figyeljék a versenyt és biztassák a békákat.

 

Elkezdődött a verseny...

De...
A nézők közül senki nem hitt abban, hogy egy békának is sikerülni fog feljutni a torony csúcsára.
Ilyeneket mondogattak:
„Oh, de fárasztó!!!
Sosem fognak feljutni!“
Vagy:
„Semmiképp nem sikerülhet, a torony túl magas!“

 

A békák kezdtek lemaradozni...
...egyetlenegy kivételével, aki élénken kapaszkodott felfele...

A nézők kiabáltak:
„Ez túl fárasztó! Senki sem fog feljutni!“

 

Egyre több béka gondolta meg magát és fordult vissza... ...Csak az az egy haladt tovább kitartóan...
Egyáltalán nem akarta feladni!

Végül mindenikük feladta, azt az egy békát kivéve, aki hatalmas ambícióval és kitartással egyedül jutott fel a torony csúcsára!
Ezután a többi béka és a nézők is meg akarták tudni, hogyan sikerült neki az, amit mindannyian lehetetlennek hittek.

 

Egy néző odament a békához és megkérdezte, hogyan volt annyi ereje hogy feljusson a csúcsra.

Ekkor derült ki, hogy...
A győztes béka SÜKET volt !!!

 

A tanulság?

Sose hallgass azokra az emberekre akik mindig negatívok és pesszimisták...
…mert ők elrabolják a legszebb vágyaidat és reményeidet, amiket a lelkedben hordozol!
Gondolj mindig a szavak erejére,
mert bármit hallasz vagy olvasol befolyásolja tetteidet!
Tehát:
Légy MINDIG …

 

OPTIMISTA!

És leginkább
Légy egyszerűen SÜKET, ha valaki azt mondja, hogy nem tudod megvalósítani álmaidat!
Gondold ezt:
Bármi sikerülhet neked, ha igazán akarod!

Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült és nézte a pillangót néhány óráig, ahogy küzdött, hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül. Aztán úgy tűnt, a folyamat teljesen megállt. Úgy látszott, mindent megtett, amit tudott és semmi többre nem képes.

A férfi eldönötte,segít a pillangónak. Fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubót. A pillangó könnyedén kijutott. DE a teste összeaszott volt, gyenge és szárnyai összezsugorodtak. A férfi tovább nézte, mert várta, hogy bármelyik pillanatban kinyílnak a szárnyai, megnőnek, kitárulnak és képesek lesznek elvinni a pillangó testét, szilárdak és erősek lesznek. Semmi nem történt! A pillangó az életét ebben a gyenge testben, összeaszott szárnyakkal töltötte. Soha nem volt képes repülni!

Amit a férfi az ő kedvességével és jóindulatával nem értett...Hogy a szűk selyemgubó és a küzdelem a szűk nyíláson keresztül szükséges a pillangónak, ez a természetes útja, hogy a pillangó kiszabadítsa testét a selyemgubóból, szárnyaival képes legyen repülni.

Néha pontosan a nehézségekre van szükségünk az életben.
Ha hagyjuk az életünket akadálytalanul folyni, ez megbénít mindeket.
Nem leszünk erősek, amikor annak kell lennünk.
Nem fogunk tudni repülni.

Levél az ápolónőhöz

Lát engem nővérke?
Amikor rám néz, azt gondolja:
mogorva öregasszony, lassú,
mindenben bizonytalan, zavart tekintetű,
aki mindent lepecsétel Amikor eszik,
nem felel, Amikor maga elégedetlenkedik,
aki nem veszi észre, hogy
fogytán a kedve, ereje.

Olyan, mintha nem tudna mit csinál,
minden lépcső magas neki,
És nem látja, hová-merre tart.
Aki akarat nélkül turi,
hogy mindent, más csináljon vele,
etessék, fürdessék és egyebek.
Ilyennek lát?

Nyissa ki a szemét, nővérke, nézzen rám.
Szeretném elmesélni, ki vagyok én,
aki itt csendben ül, akkor eszik és iszik,
mikor maga nővérke, úgy akarja.
Nézzen rám!

Tízéves kislány vagyok,
akit a szülei úgy szeretnek!
Tizenhat éves, csinos lány,
aki arról álmodik, hogy majd egy férfié lesz ...
Húszéves menyasszony, akinek szíve meglódul
a gondolatra is, hogy hamarosan hűséget
esküszik, s azt kell is tartja.

Huszonöt éves: kisbabája van,
Harmincas: gyerekei cseperednek, önállósodnak.
Negyvenes: gyerekei felnőttek,
kirepültek a házból.
Itt a férjem, még mindig örülünk egymásnak.

Ötvenéves koromban? Jönnek az unokák,
kitöltik napjainkat,
gyerekzsivajtól hangos a ház,
újból vannak gyerekeink,
a szerelmemnek és nekem.

Sötét napok közelítettek,
meghalt a férjem.
Jövőm a magány, a szomorúság.
Az enyéim saját gondjukkal-bajukkal vívódnak,
emlékeimnek az élek és a szeretet van velem.
Az ember elszürkül, ha öreg és beteg,
Tán kicsit ütődöttnek is látszik.

De hát egy öreg asszony vagyok,
baja tűnt és ereje fogyott.
Ebben a testben mégis
egy fiatal lány lakik!
Emlékszem örömeimre.
Emlékszem fájdalmaimra!
Szeretem és újra átélem az életem,
mely olyan gyorsan elröpült.

Elfogadom a hideg tényt,
hogy semmivel sem tudok szembeszállni.
Ha felnyílna a szeme nővérke, sosem
Csak egy mogorva öregasszonynak látna.
Jöjjön közelebb hozzám, nézzen rám!

Ezt a verset egy idős asszony írta, aki hosszú Évekig Skóciában egy öregek
otthonában élt. A nővérek, az ápolók, de még az orvosok is zavartnak
tartották. Halála után találták meg Ezeket a sorokat.

 

              Kéz, amely megtarthat

- Anya, apa, megyek haza!
Valamit még meg kell kérdeznem. Itt van a barátom, szeretném, ha velem jöhetne ő is hozzánk.

- Természetesen - válaszoltak a szülők. Szívesen látjuk őt is.

- Tudnotok kell még valamit - folytatta a fiú. Az én barátom Súlyos sebesüléseket szerzett. Aknára lépett, elveszítette egyik kezét és lábát. Nincs neki hova menni és én nagyon örülnék, ha velünk lakhatna.
- Ez borzasztó fiam! Természetesen szívesen segítünk neki Megfelelő lakást keresni.

- Nem, apa, anya. Azt akarom, hogy velünk lakjon.

- Fiam - válaszolt az apa - nem tudod, mit kérsz tőlünk?! Valaki ilyen hátrányokkal óriási gondokat okozna nekünk.
Van egy életstílusunk. Csak nem várod el tőlünk, hogy miatta azt csak úgy megváltoztassuk?
Gyere haza, de azt a srácot felejtsd el. Bizonyára, egyedül is képes lesz gondoskodni magáról.

A fiú rögtön letette a telefont és többé már nem jelentkezett.

Pár nap múlva a szülőket San Francisco rendőrségéről hívták és közölték velük a hírt, hogy a fiúk leugrott egy felhőkarcoló tetejéről és szörnyethalt.
A rendőrség öngyilkosságként zárta le az esetet.

A kétségbeesett szülők azonnal repülőre szálltak, hogy azonosítsák fiuk holttestét.

Felismerték őt és megdöbbenéssel vettek tudomásul, hogy a fiuknak hiányzott az egyik keze és lába.

Bruno Ferrero - Elvitte a szél

A liget területen lévő Pázsit közepén kinyílott egy pár Pitypang. Az egyik szép sárga virágú, erős fejletettebb volt, mint a többi. Derűs képet nyújtott, mint a májusi este.
A virág hamarosan magba szokott. Hasonló Hópehelyhez, könnyű kis ejtőernyők övezték a magjait. Terveket szőttek és találgatták:
- Hol tudnak majd gyökeret verni?
- Ki tudja?
- Csak a szél tudja.
Egy szép napon elragadta őket a szél. A magocskák belekapaszkodtak az apró kis ejtőernyőkbe és tovarepültek.
- Sziasztok ... Sziasztok.
Többségük sikeres repülés után mezőkön, kertekben kötött ki. Közülük csak egy volt, amelyik nemsokára egy Járda szegélyében lévő kis hasadékba esett. Csak egy jelentéktelen kis rögben kapaszkodott meg.
- Ez mind az enyém - mondotta.
Fontolgatás nélkül helyet foglalt. Csírát és gyökeret engedett a szűk kis repedésben.
Pár méterre tőle egy düledező padocskán egy fiú üldögélt. Tekintete zavart és felindult volt. Nagy gondja lehetett, mert kezét ökölbe szorítva, kétségbe esve hadonászott.
Észrevett két gyenge kis levelet a cement közötti repedésben.
- Kár a gőzért, nem fogsz boldogulni, úgy jártál mint én - és eltaposta a fiatal hajtást.
Másnap észrevette, hogy egy megnyomorgatott hajtás kiegyenesedett és a két levélből négy lett. Hosszú ideig szemlélte a bátor kis hajtást. Sőt, naponta visszatért hozzá. Föltűnt neki, hogy nem Akarlak rövid belül kinyíltak a sárga virágok és virítottak mintha boldogságukat hirdetnék.
Az idő múlásával a fiú úgy érezte, Hogy a harag és a megalázás fájdalma enyhülni kezd benne. Kiegyenesedett és teleszívta tüdejét friss levegővel. Érezte, hogy a gondjai tovaszállnak.
Megvan! Nekem is lehetséges egy újrakezdés.
Nevetni és sírni Szeretett volna. Megsimogatta a virágokat. A növények is megérzik, ha szeretik őket. A pitypangnak is ez volt élete legszebb napja.

Ne kérdezd a széltől, miért ragadott magával. Küzdj, dolgozz akkor is, ha a cement Rideg keze fog tartva.
Ezeket a kis történeteket a szél hozta magával. Csak a szél tudja, hol vernek gyökeret, és hol szöknek virágos díszbe. 

Két barát ment a sivatagban.
Kirándulásuk alkalmával összevesztek, és az egyik barát képen törölte a másikat, aki megsértődött. Anélkül, hogy szólt volna bármit is, beleírta a homokba: "Ma a legjobb barátom lekevert egyet!" Mentek tovább a sivatagban, egy oázishoz értek, ahol elhatározták, hogy megfürödnek. Az a barát, aki kapott egy pofont, fuldoklani kezdett, de a másik kimentette. Magához térvén, kőbe véste: "Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!" Az a barát, aki lekevert egyet, majd megmentette a másikat, megkérdezte: "Mikor megütöttelek, homokba írtad. Most meg kőbe vésted. Miért?" A másik azt válaszolta: "Mikor valaki megbánt, csak homokba szabad írnunk, hogy a megbocsátás szele eltörölje a szavakat. De ha valaki jót tesz velünk, véssük kőbe, hogy senki se törölhesse el." TANULD MEG SÉRELMEIDET HOMOKBA ÍRNI, JÓSZERENCSÉDET PEDIG KŐBE VÉSNI!!! Az Ember szíve... Miért van az ember szíve rejtve? Egyszer történt, mikor még az emberek kívül hordták a szívüket, mint a legbecsesebb díszüket, hogy egy kisfiú ücsörgött a parányi tó partján. Kezeit teletömködte mindenféle kaviccsal, azután egyesével a hullámzó víztükörre vetette őket, egyre messzebb és messzebb. A kavicsok lágy csobbanással merültek el - újból és újból. - Miért búsulsz Funo? - A kisgyerek ijedten fordította figyelmét a mögé lopódzott alakra, de ijedelme rögvest alább hagyott, mikor a vén remete barázdált vonásaira ismert. Miért is félt volna tőle, hisz akárhányszor meglátogatta, Halerum mindig kedvesen, minden földi jóval kínálta. - Elhagytam a szívem. - pityeregte, és bánatában újabb kövecske suhant a tóba. - A szíved? - csodálkozott a vén Halerum. - Igen - azt! - Hüppögte. - Elveszítettem, pedig úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére! - könnycseppet törölt ki a szeme sarkaiból. A remete lehuppant mellé botját letámasztva és kedvesen rámosolygott. Kezeit összekulcsolta s a feltündöklő fényáradatban. Funo szeme nagyra kerekedett el. Nem tartott sokáig a varázslat, de akár órákig is elnézte volna a varázsló kezeit. És mikor azok széttárultak - lám a fiú csodás szíve ragyogott fel benne. - Megtaláltad! - kiáltott fel boldogan, és átölelte a remetét. - Szeretlek Halerum! Ezt rá is vésem! Csupa nagy betűkkel! Add ide kérlek! Ezentúl a legjobban látható helyen fogom hordani, hogy lássák, milyen jó vagy! Funo vidámsága felhőket szétoszlató sugárként villant fel. - Tudod mit? - töprengett a remete. - Hadd válasszam meg én a helyét. - Rendben. - egyezett bele Funo. Halerum elmosolyodott és a parányi szívecske, mint egyetlen fénypont felemelkedett a tenyeréből - és a fiú mellkasa felé haladt. Funo leplezetlen boldogsággal, csillogó szemekkel bámult közeledő szíve után, hogy mennyire szép helye is lesz ott, ám amikor az eltűnt mellkasában, elpityeredett. - Hééé! De ott nem látja senki sem! Hogyan fogják megtudni az emberek, hogy mennyire szeretlek? - értetlenkedett. - Figyelj rám Funo. - az öreg megérintette a könnyes arcot és elmosolyodott. - Nem kell, hogy tudja a világ, mennyire szeretsz. Elég, ha te tudod és az, akit a szívedbe zársz. Mondd el bátran annak, akit belevésel: Szeretlek! Így már nem fogod elveszíteni sosem, mert benned él tovább - és ezt már nem veheti el senki sem. Funo eltöprengett a remete válaszán, majd az utolsó kavicsot is eldobta és vidáman felugrott. - Köszönöm Halerum! - nagy puszit nyomott az öreg vénséges arcára, majd egy pillangót meglátva utána futott. Halerum pedig csak bámult a távolodó gyermek után és mosolygott - majd egyszer megérti. Azóta szív nem hordatik kívül, csak a csendes mélyben vésődnek fel rá a nevek - újból és újból.

Szerelem

Reggel zsúfolt volt a rendelőben, 8:30 körül Amikor bejött egy bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója. Kertem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem, milyen türelmetlenül percenként az órájára néz. Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, Miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak ... az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem Szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az Idősek otthonába kell, menjen, Ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével. Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer-kóros felesége 7 éve él az Idősek otthonában. Gondolva, hogy egy feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel ... Akkor Csodálkozva Megkérdeztem: "És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?" Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: "Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő."Szó nélkül maradtam, és kellemes Borzongás futott végig rajtam, Miközben néztem a siető léptekkel Távolodó öreget ... Lenyeltem a könnyeimet, Miközben arra gondoltam: "Ez a szerelem!? / Ismeretlen szerző /Reggel zsúfolt volt a rendelőben, 8:30 körül Amikor bejött egy bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója. Kertem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem, milyen türelmetlenül percenként az órájára néz. Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, Miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak ... az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem Szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az Idősek otthonába kell, menjen, Ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével. Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer-kóros felesége 7 éve él az Idősek otthonában. Gondolva, hogy egy feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel ... Akkor Csodálkozva Megkérdeztem: "És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?" Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: "Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő."Szó nélkül maradtam, és kellemes Borzongás futott végig rajtam, Miközben néztem a siető léptekkel Távolodó öreget ... Lenyeltem a könnyeimet, Miközben arra gondoltam: "Ez a szerelem!? / Ismeretlen szerző /

Kereső

 

 

 

 

Belépés
0.017 mp