Karácsonyi történetek

Karácsonyi mese felnőtteknek

 

A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban nem az ő fénye világított a legerősebben, nem ő volt az Esthajnalcsillag. A Nagy Medve sem ő

Amikor látta, hogy a betlehemi istálló feletti csillag milyen erősen fénylik, ezt gondolta: - Én is szeretnék egyszer így világítani! Egyszer ott állni az istálló felett, ahol a gyermek megszületett! De a Föld nagyon távol volt.

 

A gyermek a jászolban mégis meghallotta kívánságát. És a sok-sok más csillag között a kis csillagot is meglátta.

Ezután a következő történt: a kis fehér pont lassan kezdett kiválni a Tejútból, és süllyedt mélyebbre, egyre mélyebbre. Ahogy egyre ereszkedett, úgy lett mindig nagyobb és nagyobb. Már olyan nagy lett, mint egy kéz, öt sárga csóvaszerű nyúlvánnyal. Úgy nézett ki, mint egy igazi csillag. És ekkor nagy csöndben leereszkedett egészen az istállóig. Odacsücsült a jászol szélére, de kissé ijedtnek látszott. Mária, aki éppen aludt, csodálkozott, hogy egyszerre mégis milyen világos lett.

 

- Karácsony van - mondta a gyermek a csillagnak -, kívánhatsz valamit. Tudom, hogy van egy nagy kívánságod.

A kis csillag látta a gyermek arcát, amint éppen rámosolygott.

 

- Nincs semmi kívánságom - mondta a kis csillag, egyáltalán nem szerénységből. Valóban elfelejtette, amit korábban oly nagyon kívánt magának. - Egyet szeretnék csak - mondta ki végül. - Hadd maradjak itt, a közeledben, ahol téged láthatlak. Mindig melletted szeretnék lenni. Maradhatok?

- Igen - válaszolta a gyermek. - De csak úgy maradhatsz velem, ha elmész. El az emberekhez, akik itt laknak a Földön. S ha elmondod nekik, hogy láttál engem.
- Az emberek nem fogják megérteni az én nyelvemet, s nem fognak hinni nekem - mondta a kis csillag. - És ... hogyan jutok el hozzájuk? Mind a házukban vannak. Az ajtók zárva, s olyan hideg van.

 

- Épp azért, mert hideg van, neked kell odamenned és felmelegítened őket. Az ajtók? Én magam fogom azokat kinyitni. Én is ott leszek azoknál az embereknél, akikhez te elmész.

A kis csillag hallgatott. Még kisebbnek érezte magát, mint korábban.
Amikor a gyermek látta, hogy a csillag szomorú, rámosolygott:

 

- Ha rászánod magad, ajándékozok neked valamit. Minthogy öt csillag-ágad van, öt dologgal ajándékozlak meg téged. Ahova elmész, ott mindig világos lesz. Az emberek meg fogják érteni beszédedet. Meg tudod majd érinteni a szívüket. A szomorúakat fel tudod majd vidítani, s végül a békétleneket ki tudod engesztelni.

- Megpróbálom! - mondta a kis csillag. Ahogy indulni készült, érezte, hogy a fényből, amely a gyermeket körülvette, egy kevés ő mellé is szegődött. Egy kevés a melegségből és az örömből s az ő békéjéből.

 

A istálló fölötti kis csillag továbbra is apró és fénytelen maradt, láthatatlanul vándorolt a Föld fölött. Vitt viszont egy titkot magával, amelyről a többi csillag semmit sem sejtett: rá mosolygott a gyermek, s őt küldte útra. Hitet adott neki, hogy miért, alig tudta felfogni.

Épp hogy elindult, egy kunyhóhoz ért. Egy öregasszonyt talált ott, az asztalra könyökölve. Alig vette észre, olyan sötét volt a házban.

 

- Jó estét! - köszönt a kis csillag. - Sötét van itt nálad. Bejöhetek?

- Nálam mindig sötét van - mondta az öregasszony. - Még akkor is, ha fényt gyújtok. Vak vagyok. De kerülj beljebb, akárki vagy is.
- Köszönöm - mondta a kis csillag, s leült az asztalhoz az asszony mellé. S amint ott ültek, a csillag elmesélte hosszú útját az égből, s azt, amit Betlehemben átélt. Olyan szépen mesélt, hogy az asszony azt mondta: - Mintha én is látnám a gyermeket a jászolban. De hát én vak vagyok, s a gyermek is messze van. Ha nálam maradsz, akkor világosabb lesz. Maradj nálam, akkor nem leszek annyira egyedül.

 

- Te már soha többé nem leszel egyedül - mondta a csillag. - A gyermek fénye most már mindig nálad marad! De milyen különös is ez a fény: csak akkor tudod megtartani, ha tovább ajándékozod.

- Értem - mondta az asszony.

 

Miután elbúcsúztak, az asszony bezárta kunyhója ajtaját, s elindult a mezőkön keresztül. Úgy ment, mint bárki, aki lát. Az úton előtte ott volt a fény. Az a fény, amit a világtalanok is látnak.

A kis csillag boldog volt. Még sok ajándékot kellett szétosztania, s a karácsonyestnek sem volt még vége. De nem ért a dolga végére. Még ma is ott vándorol a Föld fölött. Esténként a csillagos égen meg tudom neked mutatni, hogy valamikor hol volt. De hogy ma hol van, azt nem tudom. Azt viszont tudom, hogy azokhoz mind elmegy, akik kívánnak valamit. Az asszony azt kívánta, hogy csak annyira lásson, hogy útra tudjon kelni. De maga a kis csillag is, ma is még csupán egy kis fehér pont lenne az égen, ha nem lett volna egy nagy-nagy kívánsága.

 

 
A legmélyebb szeretet

 

Valamikor a Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam. Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre ke....


Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve, hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal.,, Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötévesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához. Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
- Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?
Az idős hölgy ezt felelte:
- Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském.
Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.

 

Elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát.
- Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne, hogy a Mikulás elhozza neki.
Azt válaszoltam, hogy talán a Mikulás tényleg el is viszi neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
- Nem, a Mikulás nem viheti oda neki, ahol most van. Oda kell ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak,
amikor odamegy.
A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta.
- A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így
vinni a húgomhoz.
Megkértem a kisfiút, hogy várjon meg, míg visszajövök az üzletből. Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen nevetett. Azt mondta nekem:
- És még azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni. Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen.
Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen.

Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és megkérdeztem a fiút:
- Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?
- Oké - mondta. - Remélem, van elég.
Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta:
- Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt.
Aztán rám nézett és hozzátette:
- Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így
anyukám oda tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna
annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől. De mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát
Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből. Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban volt. A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni a kómából, amibe esett. Ez a család lenne a kisfiú családja?

 

Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt. Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a látogatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt. Ott feküdt a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a fotóval. A baba a mellkasára volt helyezve. Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott. Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a mai napig is nehéz elképzelnem. És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.


 

 


Amikor a remény a legjobb gyógyszer

Az Amerikai Egyesült Államokban található Wisconsinban élő Mark R. Leonard hosszú évekig dolgozott hivatásos Télapóként. A bevásárlóközpontban gyerekek tucatjai álltak sorba, hogy találkozzanak vele, közöttük egyik évben egy kisfiú, aki egy fényképet szorongatva várta, hogy végre kettesben lehessen a Télapóval. Amint beszédbe elegyedtek, a kisfiú szomorúan mesélte, hogy a fényképen a testvére, Sarah látható, aki nagyon szeretett volna találkozni a Télapóval, csakhogy súlyos beteg, és jelenleg kórházban fekszik, így nem tudta elkísérni őket.
A kisfiú a nagymamájával érkezett, akitől Mark megtudta, Sarah súlyos leukémiában szenved, és szinte biztos, hogy már az ünnepeket sem éri meg. Nem kérnek hát mást, csupán annyit, hogy látogassa meg őt a kórházban, hogy, ha utoljára is, Sarah legalább egyszer találkozhasson a Télapóval.
Mark sosem vállalt korábban hasonló feladatot, ezúttal azonban, látva a nagymama szemében a könnyeket és a kisfiú szomorú arcocskáját, valamint kezében a kis fényképet, kivételt tett. Még aznap délután felkereste a kórházat, ahol Sarah feküdt. A kislányt az ágyában találta, sápadtan és legyengülve.
Sarah észre sem vette Markot, csak akkor figyelt fel rá, amikor Mark könnyekkel a szemében, vidám arckifejezést erőltetve köszöntötte a Télapó jól megszokott köszönésével.
A Télapó és Sarah órákig beszélgettek kettesben a szobában, kéz a kézben, majd mielőtt Mark távozott volna, megígérte Sarah-nak: megkéri az angyalokat, hogy vigyázzanak rá.
Miután Mark távozott a kórházból, nem hallott többet a kislányról - egészen a következő év karácsonyáig, amikor is a bevásárlóközpontban a gyerekek között egyszer csak feltűnt egy szőke, erős, vidám kislány, hatalmas mosollyal az arcán. Sarah volt az, makkegészségesen, akin nyoma sem volt annak, hogy valaha a halállal kellett küzdenie.

 

Egy megható karácsonyi történet.

 

Odakint a hó apró csillagszemei, mint egy selyemfüggöny hullottak a jeges útra. Alig volt valaki az utcán, mindenki a szoba kellemes melegéből figyelte az ide-oda ingázó hatalmas pelyheket. De talán nem is meglepő hogy senki nincs az utcán. Karácsony este van.
Mindenki a fenyőillattal körüllengett szobákban beszélget, üldögél, kinek mihez van kedve. A hatalmas masnival és szalaggal átkötött színes dobozok már a fa alatt hirdették az este közeledtét, az ajándékbontás idejét, s a másik ember megajándékozását egy kis szeretettel, amit egész évben gyűjtögettünk, hogy ezen a napon kicsit többet adjunk, mint máskor.
Az egyik ablakon betekintve az utcáról egy nagyobb családi kört láttam, akik felszabadultan és vidáman beszélgettek. A gyerekek a fa körül igyekeztek kitalálni vajon kié lesz a nagyobb doboz, kié a kisebb, és vajon mi lapulhat a színes csomagolók alatt, ami már önmagában is magára vonta a figyelmet.
Mindenki ámulva nézte a karácsonyfa színes égőinek kellemes villódzását, nem gyorsan váltakozott, csak éppen úgy, hogy az ember lelkét jó érzéssel, szépséggel töltse el ne pedig kellemetlen zavaró fényjáték legyen az egész.
Egy apró kislány ült a fa alatt alig lehetett 4 talán 5 éves s potyogtak a könnyei. Édesanyja odalépett hozzá és megkérdezte:
- Mi a baj Lili?
A kislány csak tovább pityergett s könnyeivel eláztatta a kezében lévő zsebkendőt. Halkan szipogva mondta:
- Anya hozzám miért nem jön soha a Jézuska?
Az édesanya gyengéden simogatta a kislány hosszú barna haját és okos kis buksiját.
- De hiszen már itt járt! Nézd, ő hozta ezt a rengeteg ajándékot!
- Ne pityeregj Lilikém!
Nem, nem járhatott itt! Mert én nem ezt kértem karácsonyra! Amit én kértem nem lehet becsomagolni! Én azt kértem, hogy Peti gyógyuljon meg!
Az anya lelke zavarodottságában igyekezett megnyugtatni a kislányt, de ott belül tudta, hogy mindez igaz.
- De hiszen Petinek semmi baja. Honnan vetted ezt?
- Az apuval erről beszéltetek a múltkor, hogy be kell vinni a kórházba.
- Akkor nem arról beszéltünk! Nyugodj meg Lilikém!
A kislány lassan-lassan elhitte édesanya szavait s a sírást is abbahagyta.
Peti is a fa előtt ült. Figyelte az égők fényjátékát. Ő már 15 éves volt. Képes volt felfogni mindazt, ami vele történik. Tudta hogy rákos… tudta és nagyon félt de a testvéreit meg akarta óvni mindentől. Nem akarta hogy tudják, hiszen úgysem értenék meg. A legidősebb is 4 évvel fiatalabb nála. Csendben tűrte odabent a fájdalmat. Néha elfeledkezett róla, és szinte felhőtlenül kacagott a többi gyerekkel, de odabenn a szívéből szinte vércseppekként hullottak a könnyei.

Liliben ott élt a szorongás. Nem értette mi történik körülötte, mégis most is minden erejével imádkozott.
- Drága jó Istenem! Én azt kérem karácsonyra, hogy Péter gyógyuljon meg!
S apró kezei mellkasa előtt összekulcsolódva pihentek. Szinte görcsösen fonódtak egybe apró kis ujjai. Imádkozott szinte egész este, s nézte a hópelyheket az ablakon át.

 

Nemsokára hazaindultak a vendégek és a gyerekek is aludni tértek. Mindenkinek külön szobája volt, ám Lili aznap úgy döntött Péterrel szeretne aludni. A kislány odabújt a bátyjához s egyre erősebben mormolgatta magában az imát.

Álomba szenderült ám ajkai akkor is suttogták az imát, a kívánságot. Éjjel egy apró csillag hullott az égből. Az ablakon át bekopogott. A kislány kinyitotta az ablakot s a csillagból kitörő fény a fiú testére irányult. Csendesen aludt tovább s a kislány is visszafeküdt.

 

Reggelre már csak álomnak tűnt az egész. A kislány tettét azonban a nyitott ablak nyikorgó hangja bizonyította. Mire felébredt már a szülők nem voltak ott, s Pétert sem találta sehol. Amikor hazaértek az anya arcán felcsillant a boldogság.
Odament a kislányhoz s a fülébe súgta:
- Itt járt a Jézuska, teljesült, amit kívántál!
A kislány rohant a bátyjához s hamar az ölébe ugrott, s boldogan nézte az egész család a karácsonyfát. S most már felhőtlen volt az öröm.

Nem várom el, hogy bárki is elhiggye a történetemet. De ha valaki bele tud gondolni, és egy picit el is vonatkoztat, megértheti, miről szól. A testvéri szeretet mekkora erővel bír. Nem feltétlenül így történik ez meg a mindennapokban, de a kislány példája, mennyire szerette testvérét…talán példát mutat mindenki számára. Mert akár igaz is lehetne…

Kereső

 

 

 

 

Belépés
0.023 mp