Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

 

 

VÖRÖSMARTY MIHÁLY: Csongor és Tünde
(1830)

…jöttem vagy csak álmodám?

(CSONGOR MONDATA A MŰBŐL)

Romantikus mesedráma vagy tündérjáték? Álomképekből szerkesztett színdarab, bölcseleti dráma vagy egy XVI. századi széphistóriánk színpadi változata? A Csongor és Tünde különös színmű a boldogságkeresésről.

Szerzőnk a reformkori nemzeti kultúra vezéregyénisége volt, sok drámát írt a felpezsdülőben lévő magyar színházi élet számára. Ez a műve még a legelsők egyike; klasszikus értékűnek bizonyult. Egyik forrása Gyergyai Albertnek a História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűz leányról c. műve volt.

A főhős Vörösmartynál már nem királyfi, hanem Csongor úrfi, aki a boldogságot korábban hiába kereste szerte a világon, a szülei kertjében viszont egy aranyalmát termő fát talál – ezzel indul a mű. Éjszaka megjelenik a fa ültetője, Tünde, de Csongor elalszik, és csak reggel válthatnak néhány szót: eszerint Tünde Tündérhonban lelhető fel. A hős a hozzá szegődő Balga társaságában egy kalandos, noha csupán egynapos körutat jár be, Tünde és annak Ilma nevű szolgálója (Balga földi felesége) után. A férfiak a Hajnal birodalmában találkoznak a lefátyolozott hölgyekkel, de azok nem szólhatnak őhozzájuk. Délben a Tündének szóló engedély szerint egy órát eltölthetnének együtt, de ekkor Csongor ismét bűbájos álomba esik (Mirigy, a boszorkány altatóporának hatására). A szerelmesek kezdik sejteni, hogy ártó erők gördítenek minduntalan akadályt a szerelmük elé, de gyanútlanul hisznek egy jóskút jövendőmondásának (ami szintén Mirigy ármánya). Az Éj asszonyától, a világ urától Tünde megkapja a lehetőséget: ha lemond a halhatatlanságról, akkor földi asszonyként rövid, de boldog életet élhet. (Mitologikus téma, ld. Gilgames, ill. Akhilleusz történetében.) Végül a szerelem révbe ér, Csongor hűséget fogad Tündének.

Csongor és Tünde az első perctől kezdve szereti egymást, de a történet egyik tanulsága szerint csak az állhatatos, hűséges szeretők nyerhetik el a boldogságot. A fiataloknak próbatételek során kell keresztüljutniuk, hogy szerelmük beteljesedjék. Hősünknek Tünde az álmai netovábbja, de Csongor csupán esendő és gyarló földi ember. Többször virrasztania kellene (vö. ismét: Gilgames-eposz!), de tehetetlen a varázslattal szemben (Tünde érkezésekor az első felvonásban, Mirigy kertjében délben a harmadikban). A hűség próbáját sem állja ki tökéletesen: a lefátyolozott nőalaknak szerelmi vallomást tesz, bár nem tudja, hogy Tünde az (igaz, percekkel később megbizonyosodik róla). Ledér csábításának nem enged, de a jóskútból előlebegő leányalakot (varázserő hatására) megintcsak követnie kell. Végül az utolsó jelenetekben már feladja a harcot, teljesen reményvesztve érkezik vissza a szülői kertbe.

Tünde odaadóan szereti Csongort, a Hajnal birodalmában (Ilmával együtt) kiállja a hallgatás próbáját. ž közli Csongorral mindig a következő lehetőséget (még egy delem van”, még ma láthatsz” holdkelte után stb.). Kettejük közül – tündérvolta miatt – ő lesz végül is a drámában győztes hős, a természetfeletti (pokolbeli) erők méltó ellenfele, Mirigy legyőzője. Ehhez viszont – Csongor földi szerelméért cserébe – áldozatot kell hoznia.

A Csongor és Tünde fő forrása, mint említettük, epikai mű. Vörösmarty azonban drámát formál a történetből. Ennek oka belátható, ha észrevesszük: a drámaiság alaptényezője, a konfliktus fogja össze a Vörösmarty-mű motívumait, nevezetesen az eszmények és a valóság éles szembenállása. Csongor a dicsőt, az égi szépet” kutatta mindezidáig, elvont célokat keresett, és ezek az ideák testesülnek majd meg Tündében (Ah, tán ez, kit szívdobogva Vártam annyi hajnalon?”). A tetőponton ennek az egyoldalú idealizmusnak és szentimentalizmusnak az áldozataként búsong reményt vesztve, a beteg szív régi búja” vesz erőt rajta (Elérhetetlen vágy az emberé, Elérhetetlen, tündér, csalfa cél!”). Csak akkor lehet boldog, amikor belátja, hogy fel kell adnia kór eszének álmait”, és az eszményeit a földi realitásokhoz kell közelítenie.

Csongor légies szerelemvágya Tündére találva lobban fel; egy lehetséges értelmezés szerint Tünde épp Csongor tündéri képzeteinek megtestesülése. Ilma mondja, hogy Tünde az égben született, de Csongor úrfi keblén virradott meg”. Az eszményi szerelem azonban a valóságban csak szenvelgést, tehetetlenséget okoz, ez a mű egyik fő

tanítása. Épp Tünde teszi az első konkrét lépéseket Csongor felé, ő ülteti az almafát (Ültetém a szerelemnek A gyönyörfa sarjadékát”). Végül is ő lesz az, aki (minthogy Csongor gyarló földi emberként immár tehetetlen) tündéri hatalmát még utol-

jára felhasználva elébe fog menni a záró felvonásban a reményt vesztett Csongornak (Álljon újlag e helyen, A kopárnak bámulandó Dísze”), és átveszi sorsuk irányítását. Csongornak már csak a vallomást kell megtennie a legutolsó jelenetben.

A sokáig jóformán csak ábrándokat kergető Csongorral (és Tündével) szemben Balga (és Ilma) már kezdettől a földön jár. Csongor Tündérhonban üdlakig” szeretne eljutni, Balga viszont így szól: Böske nyomdokát csapászom.” Az egész kétszintű cselekménysorra érvényes Balga mondata: Míg te égen, csillagon Össze-vissza nyargalóztál, Addig én kordélyomon Jöttem itt a vert uton.” A két pár sorspárhuzama nem az idealizmus és a gyakorlatiasság szembenállását, hanem épp ezek egymásra utaltságát sugalmazza – a mű újabb fontos tanulságaként.

A légies eszményvilág és a kézzelfogható valóság szembenállásával kapcsolatos az egyik leggyakoribb motívumcsoport: a látszat, a káprázat, a varázslat jelenségsora, ezekből következően a bizonytalanság állapota. Csongor csaknem mindig csalfa, tünde, játszi kép” után fut, olthatatlan szomj” vezérli, rejtékeny álom, csalfa jóslat” mutat neki tévutat. Maga Csongor is becsapja a manókat a varázsszerekért, ezek az eszközök ugyanakkor az emberi korlátok varázslatos átlépéséhez kellenek neki (hogy a gyors gondolat” módján közlekedhessék). Mirigy kővé változik, Balgát oszlopnak nézik az ördögfiak. Balga betegnek tetteti magát, hogy a manók hajlandók legyenek őt a kordélyban húzni. Tünde és Ilma fátyol mögé rejtőzik, így felismerhetetlenek szerelmeseik számára, Kurrah Balga képét veszi fel, és Ilmához is így közeledik (itt a legközvetlenebb a kapcsolat Shakespeare Szentivánéji álom c. darabjával). Mirigy tiszta özvegy képiben” él egy kis házban a IV. felvonás idején. Tündéék és Csongor jóslatot kérnek a kútnál, de a jövendőmondást Mirigy meghamisítja, így egy időre félrevezeti a szerelmeseket. Ledért, a megesett lányt Mirigy szende teremtésnek maszkírozza, aki viszont egy rozzant karosszéket öleltet meg Balgával. A jóskúttól egy lebegő leányalak” vezeti el Csongort egészen a záróképig, Balgát pedig egy palack bor és sült galamb” – azaz mindkettőjüket a legfőbb
álmuk szimbóluma. Valamennyien a saját csalóka képzeteink áldozatai vagyunk?
Túl azon, hogy a káprázatnak és csalárdságnak ez a sokasága a helyzetkomikum megannyi lehetőségét nyújtja a színpadon, a mű értékrendjének megtalálásához is elvezet. A sors labirintusában, a látszatokból összeálló világban csak a hűség, a bizalom lehet az ember támasza, a legfontosabb érték. Csongornak (és a többi szerelmesnek is) a hűség próbáit kell kiállnia, és Tünde is csak akkor vállalja szerelmese mellett a földi életet, amikor meggyőződik Csongor állhatatosságáról. Továbbá arról is, hogy az ifjú minden korábbi mulasztása egyedül Mirigynek, az ártó boszorkánynak a mesterkedése. Tünde bölcsen szól a kútjelenet után Ilmának (Mondd, hová vesz nézeted?” – ne higyj az ál sugárnak”); ez a tanítás felismerhetően A merengőhöz c. későbbi (1843-as) Vörösmarty-vers csírája.

A józan gyakorlatiasság, az élet tényeivel való szembenézés, ugyanakkor pedig eszményeink megőrzése azért is szükséges, mert a Csongor és Tünde világképe, a vígjátéki jelleg ellenére, komor, illetve elkomoruló. Fantasztikus és mesebeli motívumok keverednek komikus mozzanatokkal, de a világon az Éj bús asszonya uralkodik. Monológszerű szövege kozmogónikus mítosz, modern filozófiai elemeket is tartalmazó betétköltemény. Körforgásszerű történelemképet ad, amely szerint a fejlődés csak látszólagos. Az előrejutást egyébként a mű eseménysora is tagadja: a vándorok is visszatérnek, a kezdőképhez tér vissza a zárójelenet stb. A visszatérés, a körforgás ily módon

a pesszimisztikus világkép jele, de értelmezhető úgy is, hogy a boldogságot nem másutt, nem a tündérmesékben vagy a romantikus kalandsorozatban kell keresnünk, hanem önmagunkban.

Az Éj királynőjének monológja azonban egyértelműen reménytelenséget sugároz. Az ember szerepének kijelölésében csaknem olyan szélsőségesen pesszimista, mint Az emberek c. (1846-os) Vörösmarty-költemény, világképének egésze pedig csaknem annyira leverő, mint pl. az l850-es Előszóé. Ezt a távlattalanságot a Csongor és Tünde záróképének happy endjében már hajlamosak vagyunk elfelejteni, ezért illeszti a költő a befejező sorokat a szerelmesek vallomásához: Éjfél van, az éj rideg és szomorú [+]” A szerelem, a fő kincs” így már sokat veszít jelentőségéből, csupán menedék lehet: Jőj, kedves, örülni az éjbe velem, Ébren maga van csak az egy szerelem.”

Mindezek a sötét tónusok sokszor eltűnnek a mű igen gazdag motívumvilágában. Ellensúlyozó lehet pl. Csongornak ez a mondata is: jöttem vagy csak álmodám”? Tündérjáték nézői (vagy olvasói) vagyunk csupán, a dráma világa csak a játékos költői fantázia terméke.

Sokrétűen színes figura Mirigy, a fő ellenlábas. Férjhez adandó lánya van, össze szeretné hozni őt a birtok úrfijával, Csongorral. Amikor a lányát elveszti (az ördögfiókák megeszik), gonosz boszorkány lesz belőle, ártó negatív hőssé válik, akinek a vígjáték törvényei szerint el kell buknia. Vörösmarty a három ördögfiókát is mesefiguraként iktatja a drámává formált széphistóriába: hol Mirigyet segítik, hol a szerelmeseket, de élénkségük, pajkosságuk sokhelyütt ellensúlyozza a szerelmi álmodozást vagy a komor bölcselkedést. A nemtők a lég kicsiny szellemei; a földön ők elpusztulnak – Mirigy tevékenységének köre az ő számukra elviselhetetlen. A három allegorikus epizódszereplőt (a kalmár, a fejedelem és a tudós figuráját) is Vörösmarty emelte a mesébe: a követhetetlen élettörekvéseket jelképezi velük. Visszatérésük és csődjük növeli az egész cselekménysor fejlődést tagadó, önmagába visszatérő jellegét, de a főszálhoz, Csongor boldogságkereséséhez is párhuzamot és ellenpontot szolgáltatnak. Mellettük

(a gazdagság, a hatalom és az öncélú tudóskodás képviselői mellett) látjuk negyedik tévútként az ábrándozó szerelem hiábavalóságát. Dimitri boltos zsáneralak, rövid felbukkanása humoros színfoltot jelent. Ledér élettörténete is a vígjáték realista mozzanataihoz tartozik. Betétverse népdal.

A szövegben a szerző tudatosan törekszik a figurák karakteres megszólaltatására; Csongor és Balga eltérő stílusára már láttunk példákat. Böske-Ilma modora is kedvesen bárdolatlan, míg Tünde eleinte sokszor szenveleg. A már említett betétszövegeket ritmikai váltás is kiemeli (eltérés a bimetrikus, kétütemű trochaikus lejtéstől). A hangnem is gyakorta változik; finoman lírai pl. a szem hasonlatánál (a 2626. sortól: Ah, a szív is úgy nyílik meg, Mint sötétben a szemek” stb.). Zsoltárszövegre épül pl. Csongor egy mondata (Forrás után a szarvasnő eped” – 2782.). Rendkívül gazdag, sok forrásból táplálkozik tehát Vörösmarty stílusa.

A mű szerkezete látszólagos bonyolultsága ellenére rendkívül tervszerű, sőt szimmetrikus. A kezdő és a zárójelenet színhelye a kert”, ebből kilépve egy teljes napnyi idő telik el, a visszatérő Csongort szabad tér, elvadult kert” fogadja (V./3.). A sík mező” és a hármas út vidéke” (az I./2. jelenet és a II. felvonás színhelye) is ismétlődik (az V. felvonás második jelenetében). Az ezeken belül közrefogott jelenetpár

a Hajnal palotájában” (III.), illetve az Éj birodalmában” (V./1.) játszódik. A középen elhelyezkedő teljes IV. felvonás áll a mű cselekményidejének tengelyében (ez a délben történtek időszaka). A színhely Mirigy lakóhelye, a szimmetrikus középpontban épp Mirigy kertje” áll, amely így Csongorék kertjének, a kiinduló jelenet helyszínének is az ellenpontja. A párhuzamos és ellentétező szerkesztés tehát a színhelyek kialakításában és sorrendjében is megfigyelhető, nem csupán a szerelmespárok jellemében, jeleneteik beállításában.

A mű cselekményének ideje az eredeti címlap tanúsága szerint a pogány kunok ideje”, azaz Vörösmarty szóhasználatát értelmezve a régi magyar kor. Korjelző Csongor nemesi büszkesége is: a hős méltatlankodva tiltakozik az ellen, hogy pór kezek kötözzék meg” (3411. sor). Balga – mielőtt Csongor szolgálatába lépett – telkes jobbágy volt. A mű motívumai között azonban pl. az ősi, honfoglalás előtti magyar kultúra néhány eleme is felbukkan. A szerelmi boldogság szimbólumaként szereplő almafa” pl. kapcsolatot tart az ősi magyar hiedelemvilág világfájával”, amely a világ szintjeit kapcsolja össze. A kert” motívuma elsősorban biblikus tartalmakat hordoz.

Vörösmarty forrásai: Gyergyai Albert már említett széphistórája, a magyar hiedelemvilág és népmesekincs, az Ezeregyéjszaka mesevilága, Shakespeare-től elsősorban a Szentivánéji álom, Goethe Faustja (mint műfaji előkép), a német kultúra több más alkotása, az antik mitológia stb. Műfaja pontosan és kizárólagos érvénnyel megadhatatlan; nevezhető mesejátéknak, dramatizált népmesének vagy vígjátéknak is, bölcseleti tartalma révén a Fausthoz kapcsolható drámai költemény, sőt a rituális misztériumjátékokhoz is hasonlatos 

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső

 

 

 

 

Belépés
0.039 mp