Igaz történet:Lehet-e örök a szerelem?

 

 

Igaz történetek: Lehet-e örök a szerelem?

Első fejezet: 1973-at írtunk. Először lehetett Nyugatra utazni. Huszonöt éves voltam és boldog. Szerelmes voltam a férjembe, aki viszontszeretett, volt két szép gyerekünk, egy ötéves kislány és egy hároméves kisfiú. Először mehettünk kettesben a tengerhez, a kicsikre a szüleim vigyáztak.
Tudtuk, hogy nem kényelmes szállodába megyünk – alszunk, ahol majd tudunk és konzerveket eszünk. Kis Trabantunk akkoriban felért nekünk egy Mercedesszel. Másnap leértünk Koperbe, a tengerhez: elmondhatatlan látvány volt. Pálmák mindenütt. Egész nap sétáltunk, és a főtéren a templom előtt etettük a galambokat. Mi is jóízűen ettük a marhamájkrémes kenyeret. Fürödtünk a tengerben és a boldogságban.
– Este hol alszunk? – kérdeztem.
– Hol, hol? Hát a tengerparton a Trabiban. Nem bánt itt senki minket.
Előttünk a tenger hullámzott, mögöttünk a bárban gazdagok vacsoráztak. De minket ez nem érdekelt! Boldogok és gazdagabbak voltunk Onassisnál. A lemezjátszón Mireille Mathieu La Paloma adieu című dala szólt. Összebújva, szerelmesen táncoltunk a lágy, romantikus zenére.
– Szerinted miről énekel? – kérdeztem később a férjemtől.
– Miről, miről? Tudom is én. Biztos a galambokról, mert az itt sok van – mondta mosolyogva.
– Te, a galambok meddig élnek? Hamarabb meghalnak, mint a szerelem? – kérdeztem.
– Hát ez nem igaz! Olyan szép itt, te meg a halálról, az elválásról beszélsz? Nyugodj meg, a galambok örökké élnek – mondta, és szorosabban ölelt.
És én valóban megnyugodtam.

Második fejezet A házasságunk romokban. Nem tudjuk, ki a hibás: mi vagy a rendszer. Rengeteget dolgoztunk, agyonhajszoltuk magunkat. Sokszor mondogattam is, hogy mindent el fogunk veszíteni. Főleg egymást.
A Sissy Klub tagjaként hallottam egy velencei útról. Velence a szerelmesek városa. Ezt még meg kell próbálnunk, hátha rendbe hozható a házasságunk – gondoltam. A barátaink is velünk jöttek – így még jobb volt.
Semmi baj nem volt az úton, kényelmes, kellemes volt. Megérkeztünk Velencébe. Pazar pompa fogadott mindenütt. Mindenki jókedvű, rengeteg álarc. Még a holtak is felkeltek, hogy eljárják utolsó haláltáncukat. A barátnőm is kifestette magát, de nekem nem volt jókedvem. Tudtam, éreztem, hogy ez az utolsó utazás együtt a féjremmel. Megpróbáltam maszk nélkül jó képet vágni hozzá, egészen addig, amíg a Szent Márk térre nem értünk. Ott aztán igazán volt báli kavalkád. Leültem egy kőre. Oldalra néztem és megláttam két mozdulatlan galambot.
– Nézd! Ezek meghaltak.
– Dehogy. Csak sokat ettek. Vagy ez a tömeg…
– Nem. Ezek a galambok idejöttek mellém meghalni.
– Hát ez az! – mondta a férjem a barátainknak. – Ezzel – mutatott rám – eljönni a szerelem városába? Mit lát? Nem a szerelmet, nem a bált, nem a kavalkádot, hanem ezt a két döglött madarat.
– Te mondod ezt nekem? Te, aki mindig hazudtál? Nem felejtem el, hogy azt mondtad, a galambok örökké élnek.


Harmadik fejezet. Elváltunk. Férjhez mentem, Németországba. Úgy adódott, hogy egyszer Hansszal eljutottunk Koperbe. Nem akartam, de mint a gyilkost a tett helyszínére, úgy vonzott vissza az a hely. Beültem és megnéztem a „másik oldalt”. Ugyanabba a bárba mentünk, ahol akkor régen a gazdagok ültek és ettek. A pincér ügyeskedett, egykettőre mindent kihozott. Nem rossz ez a másik oldal sem, gondoltam. Csinosan vagyok öltözve, elégedett lehetek magammal. Eszembe jutott a valamikori ruhám. Akkor egy sort egy blúzzal is szuper volt. Most elegáns nőként nézem a tengert, a pálmákat és fanyalgok, ahogy illik. Ezzel együtt határozottan nem rossz ez a másik oldal. Jó ez a luxus! És ekkor jön a képbe egy fiatal pár. Falják egymást, pedig nem éhesek. Kopott farmer és póló az öltözékük, és nem érdekli őket a gazdagok világa. Mert gazdagabbak mindenkinél. A szemem megtelik könnyel, és valahogy nem vagyok már éhes. Felteszem a drága napszemüvegemet.
Vajon örökké élnek a galambok? S örökké él a szerelem?
Mindegy. Már nem is akarom tudni. 

Igaz történet:Lehet-e örök a szerelem? hozzászólásai

Szólj hozzá

Kereső

 

 

 

 

Belépés
0.027 mp